AV Archivist

George Pal, egy magyar animációs a tulipánok földjén

George Pal két holland reklámfilmjét restaurálták

2019. május 24. - Barkóczi Janka

George Pal animációs reklámfilmjeit is vetítik az amszterdami EYE filmintézet Meet the Archive programjában. Az intézet éves konferenciáját megnyitó rendezvényen a magyar származású művész két frissen restaurált, Hollandiában készített munkája kerül bemutatásra május 25-én.  Az egyik az 1935-ben gyártott De Tooveratlas (Varázsatlasz), mely a Philips rádióját népszerűsítő bábfilm, a másik a Vriend in nood (Barát a szükségben) című 1940-es reklám. Ez utóbbi Jan Coolennel közösen jegyzett mozgókép a Bio Vakantieoord Bergen aan Zee-nél található üdülőhelyét mutatja be.

George Pal, azaz Marczincsák György Pál néven született Cegléden 1908. február 1-én. Képző- és iparművészeti tanulmányai után a budapesti Hunnia Filmstúdióban helyezkedett el. Az 1930-as évek elején Berlinbe költözött, ahol a legnagyobb német produkciós vállalat, az UFA trükkrészlegének vezetője lett. 1932-ben megnyitotta saját stúdióját, mely Trickfilm-Studio GmbH Pal und Wittke néven készített rajz- és bábfilmeket. A nácik hatalomra jutása után előbb Prágába, majd Párizsba utazott, és itt találkozott a Sies Numannel, a Philips Kereskedelmi Propaganda osztályának vezetőjével. Numann jó érzékkel gyűjtötte maga köré a tehetséges, kreatív szakembereket, így Pált is meggyőzte, hogy költözzön Hollandiába.

Pal 1934. júliusában érkezett Eindhovenbe, ahol ismét saját stúdiót nyitott. Kezdetben egy hentesüzlet átalakított helyiségeiben dolgozott, később kibérelte a Suny Home nevű nagyobb épületet, melynek földszintjén a család lakhatott, emeletén pedig kényelmesen elfért a filmgyártáshoz szükséges berendezés. Legfőbb megrendelője a szintén eindhoveni székhelyű Philips volt, de együttműködött többek között a Horlicks, a Verkade, a PTT és a Bio Vacantieoord cégekkel is. Alkotásaira nagy hatással volt az amerikai animációs film, munkáira jellemzők a fordulatos történetek, a vibráló színek és a hangsúlyos zenei aláfestés. Ez utóbbi azért érdekes különösen, mert legnagyobb sikereket ebben az időben a Philips rádiókészülékeinek reklámjaival aratta.

philips.JPG

A Philips-filmek legfontosabb üzenete, hogy a rádió segítségével kitárul a világ, a hallgatók távoli kultúrákat ismerhetnek meg, a rádióhallgatás a szabadság és a felszabadult életöröm forrása. A forgatókönyvek jellegzetes motívuma, hogy különböző adók műsora között váltogatva is egyformán tökéletes a vétel. Ezt azért hangsúlyozták, mert a korabeli Philips rádiók egyik nagy előnye az volt a versenytársakkal szemben, hogy egy ötletes fejlesztés segítségével tisztává és egymástól jól elkülöníthetővé tették az adásokat.

A nagy sikert arató Radio Valve Revolution után nem sokkal mutatták be Az éterhajó (Het Aetherschip) című filmet 1934-ben. Ebben a reklámban egy hajóskapitány éjszakai útját követjük, aki az éteri rádióhullámokon hajózik a kikötő felé. A sötét égbolton ragyogó csillagok a Philips logó ikonikus csillagait idézik. A kapitány biztos lehet benne, hogy nem éri baj, mert a Philips rádióját használja. A legénység jókedvűen hallgatja a különböző adók programját, melyekben Budapesttől Párizsig mindenhol az adott nemzetre jellemző muzsika szól. A főcímen George Pál mellett egy másik magyar név, Joe Hajos is feltűnik. aki a korszak egyik keresett filmzeneszerzője volt.

A Philips friss hangvételű, eredeti filmet kért az alkotótól, melyek a hangos- és színesfilmben rejlő lehetőségeket minél jobban kihasználják. A különleges látvány megalkotásához a cég közvetlen segítséget is nyújtott, az üvegfigurák és a hajó a villanykörtéket gyártó üzem műhelyében készültek. A bábok karakterei a világ különböző kultúráinak vonásait jelenítik meg. Ahogy Pal más filmjeiben, itt is találunk Magyarországra vonatkozó utalásokat, például abban a jelenetben, melyben a budapesti adó sugározza a vidám, magyaros hangzású zenét. 

George Pal Az éterhajóban is használt, különleges puppetoons technika kifejlesztésével vált világhírűvé. A szakkifejezést a cartoons szó mintájára alkották meg. Ebben Pal a saját megfogalmazása szerint "babákat", azaz  bábokat használt, melyek testrészei az adott szituációnak megfelelően cserélhetők. A karakterek így nem csak mozognak, de nagyon látványos módon változhatnak is az egyes fázisok során. Az alkotó a három dimenziós animáció úttörőjének tartott módszer segítségével egyedi hangulatú filmeket hozott létre, melyekben lenyűgöző vizuális megoldások váltak lehetővé. 

Pal 1938-ban már az Egyesült Államokban tárgyalt, a háború kitörésekor pedig családjával együtt végleg elhagyta Hollandiát. Bár ő távozott az országból, munkatársai közül sokan továbbra is itt folytatták a munkát. Marten Toonder és Joop Geesink új céget alapítottak és Pal alkalmazottai közül több szakembert átvettek. Henk Kabos, Jan Coolen, József Misik, Jules Balázs és Geert Knoef is az amszterdami Dollywoodban folytatta pályáját, mely így továbbvitte az eindhoveni bábanimáció hagyományát.

Az ország utáni nosztalgia még erősen érződik a Tulips Shall Grow (A tulipánoknak nőni kell) című híres animáción, amit Pal már a Paramount számára készített Amerikában1942-ben. A történetben a fiatal holland pár idilli életét a náci megszállókhoz hasonló idegenek fenyegetik, akiket végül csak egy vihar segítségével sikerül legyőzni. A hitleri hatalom működését bemutató film egyike volt azoknak az alkotásoknak, melyek fontos szerepet játszottak az Egyesült Államok háborús propagandájában.

Pál gazdag pályafutását számos elismeréssel jutalmazták 1944-ben a puppetoons technika kifejlesztéséért életmű Oscart vehetett át. Később nem csak animációkat, de élőszereplős filmeket is forgatott. A sci-fi műfaj egyik atyjának is tekintik, producerként vagy rendezőként többek között olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Világok háborúja (War of the Worlds,1953) vagy Az időgép (Time Machine, 1960). Életműve máig nagy hatással van a filmkultúrára, a puppetoons technika megoldásait használja többek között Tim Burton Karácsonyi lidércnyomás (The Nightmare before Christmas, 1993) című filmje. Pal kaliforniai Beverley Hillsben halt meg 1980. május 2-án. A holland animációtörténet szempontjából is fontos alkotó nevét Magyarországon a Primanima animációs filmfesztivál fiatal tehetségeknek járó díja és a ceglédi mozi őrzi.

George Pál reklámfilmjei a Philips megrendelésére

Radio Valve Revolution (rajzanimáció, 1934)

The Ship of the Ether (Het Aetherschip) (bábfilm, 1934)

The Magic Atlas (De Tooveratlas) (bábfilm, 1935)

Lamp Light Land (rajzanimáció, 1935)

Ethersymphony (Aethersymphonie) (bábfilm, 1936)

The Philips Broadcast 1938 (De Groote Philips-Revue 1938) (bábfilm, 1937)

The Sleeping Beauty (Doornroosje) (bábfilm, 1938)

The Ballet of the Red Valves (bábfilm, 1938)

Aladdin and the Magic Lamp (Aladdin en de wonderlamp) (bábfilm, 1939)

Philips Cavalcade (bábfilm, 1939)

Forrás: Philips

A bejegyzés trackback címe:

https://avarchivist.blog.hu/api/trackback/id/tr3414847610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.