A nemzetiszocialisták hatalomra jutását követően a német filmiparban gyorsan megindult a zsidó filmkészítők kiszorítása. 1933 után sok ellehetetlenített alkotó máshol próbálta folytatni a munkát, azonban a helyzetük a környező országokban is egyre bizonytalanabbá vált. Mivel az állami háttérrel működő, nagy produkciós cégek nem szerződtek velük, kénytelenek voltak a piac kisebb, önálló szereplőihez fordulni. Elhivatottságuknak köszönhetően hamarosan kialakult a német nyelvű filmek új, független gyártóbázisa, melyre sokan, az izgalmas és sikeres produkciók ellenére is, nem kívántként tekintettek. A Filmarchiv Austria nemrég megnyílt kétszintes kiállítása, a Nemkívánatos mozi (Unerwünschtes Kino – Vertriebene Filmschaffende in Wien und Budapest 1933 - 1938) ezeknek az éveknek a filmtörténetét dolgozza fel, számos magyar vonatkozással. 

Gaál Franciska (Forrás: Filmarchiv.at)

Kevesen tudják, hogy Brian May nemcsak a Queen legendás gitárosa, de megszállott gyűjtő is, aki gyerekkorától rajong a sztereofotózásért. Hobbiját annyira komolyan veszi, hogy mára már az övé a világ egyik legnagyobb sztereofotó gyűjteménye, melynek százezernél is több tétele tele van izgalmasabbnál izgalmasabb felvételekkel. A kollekcióban a 19. századi felvételektől a kortárs darabokig minden megtalálható, tulajdonosa pedig London Stereoscopic Company néven saját online boltot is működtet. May korábban több könyvet is publikált a témában, így például a Queen in 3-D című kötetet az együttes 50 évét dokumentáló sztereofotókkal, de az idei Halloween alkalmával még ennél is izgalmasabb dologra vállalkozott.

Ötven évvel ezelőtt, helyi idő szerint 1969. július 16-án 9:32 perckor lőtték fel az Apollo-program űrhajóját a Kennedy Űrközpontból, a fedélzeten Neil  Armstrong parancsnokkal, valamint Buzz Aldrin és Michael Collins asztronautákkal. 76 óra és 240 000 mérföld utazás után, július 19-én, az Apollo-11 Hold körüli pályára állt. A következő napon Armstrong és Aldrin az Eagle holdkomp fedélzetén leereszkedett a Hold felszínén elterülő lávasíkságra, majd Armstrong kilépett a járműből és elmondta a szállóigévé vált mondatot: „Kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek!” Később Aldrin is követte, aki fényképeket készített, teszteket végzett és a houstoni kapcsolaton keresztül beszélt Nixon elnökkel. Az Eagle július 21-én elhagyta a Holdat, és ismét csatlakozott a Columbia nevű parancsnoki űrhajóhoz, hogy a sikeres expedíció résztvevői megkezdjék az utat hazafelé. A visszatérő egység végül biztonságosan landolt a Csendes-óceánban július 24-én.

A legendás küldetés apró, de annál fontosabb részlete, hogy a Holdra szállás teljes folyamatát speciális televíziós kamerák rögzítették, melyek továbbították az adást a földi irányítóközpontba. Az űrhajósok az általuk készített felvételekért később megkapták az Amerikai Operatőrök Társaságának (ASC) tiszteletbeli tagságát. De vajon mi történt azóta ezekkel a filmekkel?

Neil Armstrong gyakorol az Apollo-11 speciális TV kamerájával a NASA felvételén

A szudáni filmarchívum Afrika egyik legnagyobb mozgóképes gyűjteménye, mely egy szebb napokat látott ország és egy valaha virágzó filmipar emlékét őrzi. A kollekció 13 000 tétele közül jónéhány mára már csak itt található meg, azonban az extrém, filmek tárolásához kicsit sem megfelelő időjárási körülmények és az archívum fenntartásához szükséges pénzügyi háttér hiánya miatt ezeknek a sorsa is nagyon kétséges.

George Pal animációs reklámfilmjeit is vetítik az amszterdami EYE filmintézet Meet the Archive programjában. Az intézet éves konferenciáját megnyitó rendezvényen a magyar származású művész két frissen restaurált, Hollandiában készített munkája kerül bemutatásra május 25-én.  Az egyik az 1935-ben gyártott De Tooveratlas (Varázsatlasz), mely a Philips rádióját népszerűsítő bábfilm, a másik a Vriend in nood (Barát a szükségben) című 1940-es reklám. Ez utóbbi Jan Coolennel közösen jegyzett mozgókép a Bio Vakantieoord Bergen aan Zee-nél található üdülőhelyét mutatja be.

George Pal, azaz Marczincsák György Pál néven született Cegléden 1908. február 1-én. Képző- és iparművészeti tanulmányai után a budapesti Hunnia Filmstúdióban helyezkedett el. Az 1930-as évek elején Berlinbe költözött, ahol a legnagyobb német produkciós vállalat, az UFA trükkrészlegének vezetője lett. 1932-ben megnyitotta saját stúdióját, mely Trickfilm-Studio GmbH Pal und Wittke néven készített rajz- és bábfilmeket. A nácik hatalomra jutása után előbb Prágába, majd Párizsba utazott, és itt találkozott a Sies Numannel, a Philips Kereskedelmi Propaganda osztályának vezetőjével. Numann jó érzékkel gyűjtötte maga köré a tehetséges, kreatív szakembereket, így Pált is meggyőzte, hogy költözzön Hollandiába.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum megkezdte Az Est filmhíradók és a Tanácsköztársaság idején forgatott Vörös Riport-Film híradók teljes körű kutatását és a kritikai változatok közzétételét. A 100 éves némafilmek hétről hétre válnak szabadon elérhetővé a Filmarchiv.hu-n. A különleges sorozatról Kurutz Mártonnal, a Filmarchívum kutatási és gyűjteményi vezetőjével beszélgettünk.

Miért különleges a most feldolgozott filmhíradó anyag?

Az 1918-as és 1919-es filmhíradók tulajdonképpen két nagy tömbből állnak. Az Est Film 1918 szeptemberétől 1919 márciusáig, a Vörös Riport-Film pedig a Tanácsköztársaság idején, 1919 áprilisától júliusig jelent meg. Ezek az anyagok nagyon kalandos úton vészelték át a magyar történelem viharos évtizedeit. Amikor a Tanácsköztársaság megbukott, bűnügyi bizonyítékként lefoglalták őket, és bekerültek a bűnügyi múzeumba, innen pedig 1945 után a mi archívumunkba. Itt gondosan megőrizték a kameranegatívot, ráadásul az utóbbi években raktárrendezés közben találtunk nagyjából kétórányi, ezekhez a híradókhoz tartozó kivágatot, aminek nagy részét nem tudjuk beazonosítani. A Tanácsköztársaságot megörökítő Vörös Riport-Film azért is érdekes, mert talán egyik volt szocialista ország sem büszkélkedhet munkásmozgalmi múltjának ilyen gazdag mozgóképes dokumentációjával, természetesen Oroszországot leszámítva. Általában mindenhol megsemmisítették ezeket, nálunk pedig – paradox módon – éppen gyűlöletből őrizték meg. A hírfolyam tulajdonképpen néhány hónappal Horthy Miklós bevonulása előtt ér véget. Döbbenetes, hogy ezzel szemben a Horthy-bevonulásról egyetlen nagyon rossz minőségű, agyonjátszott mozikópiánk van csak. Gyakorlatilag az egész korszakot alig reprezentálja némafilmes tudósítás, pedig tudjuk, hogy ekkor is nagyon sokat forgattak. Sajnos nem őrizték meg ezeket, a Magyar Film Iroda pedig csak 1924-től indult, ahol már valóban intézményesen foglalkoztak a saját archívumuk felépítésével.

A tavalyi év egyik nagy archívumi felfedezése az a fél perces rövidfilm, melyet a legkorábbi ismert afroamerikai csókjelenetnek tartanak. A Something Good – Negro Kiss című néma felvétel a Selig Polyscope Company produkciójában készült 1898-ban, és más hasonlóan szórakoztató, rövid mozgóképekkel került forgalomba. A két szereplő, Saint Suttle és Gertie Brown, a korszak zenés-táncos színházainak népszerű fellépői voltak, akik két másik kollégájukkal együtt, ekkoriban a Rag-Time Four nevű társulattal utazgattak. A csapat tagjai gyakran adtak elő úgynevezett cakewalk táncokat, és elképzelhető, hogy eredetileg nem a nagyon is spontánnak tűnő csókfilm miatt, hanem éppen egy ilyen táncfelvétel kedvéért tartózkodtak a stúdióban. 

SOMETHING GOOD NEGRO KISS 1898 RESTORED from HMH Archive on Vimeo.

A Jurassic Park dinoszauruszai, a Ragyogás és az első afroamerikai csókjelenet is felkerült az év egyik legfontosabb filmes listájára. A National Film Registry 25 tétellel gazdagodott 2018 végén.

A washingtoni Library of Congress immár 30 éve minden decemberben közzéteszi azoknak a filmeknek a listáját, melyek az adott esztendőben bekerülnek a National Film Registry nevű gyűjteménybe. Ezek a kulturális, történeti és/vagy esztétikai szempontból különleges mozgóképek a beválogatástól számítva hivatalosan is az Egyesült Államok nemzeti filmörökségének védett tételei. A kollekció célja, hogy biztosítsa a filmek megőrzését, segítse a filmarchívumok munkáját és felhívja a nagyközönség figyelmét az amerikai filmtörténet legfontosabb alkotásaira. A rangos listán jelenleg 750 cím található a legkülönbözőbb korokból, műfajokban és stílusokban, az elfeledett némafilmes ritkaságoktól a kortárs blockbusterekig.

A válogatás menete önmagában is izgalmas, ráadásul egészen demokratikus módon zajlik. Az év során egy erre kialakított online felületen bárki jelölhet filmeket, azonban egy jelölő legfeljebb 50 címet küldhet be. A címek csak olyanok lehetnek, melyek gyártója részben vagy egészben az Egyesült Államok és a bemutatásuk tíz évnél régebben történt. Annak sem kell aggódnia, aki mindenképpen szeretne nominálni, de éppen nincs semmilyen ötlete, mert a Library of Congress munkatársai egy külön listában a még nem jelölt, de érdekesnek tűnő filmek címeit is közzéteszik. A beérkezett többezer ajánlást filmtudósok, kurátorok, archívumi szakemberek és kritikusok nézik át, és alapos indoklással ellátva válogatják ki az év befutóit. Az indoklások rövidebb és hosszabb esszé formájában is olvashatók a honlapon, és jó kiindulópontot nyújtanak, ha valaki egy adott filmről gyorsan szeretne hiteles és érdekes információkat szerezni.

Az idei 25-ös válogatottba bekerült Ang Lee 2005-ös Brokeback Mountain – Túl a barátságon című filmje, de a Jurassic Park és a Ragyogás is szerzett egy-egy helyet. A Túl a barátságon lett a teljes gyűjtemény legfiatalabb darabja, de az első körben messze a Jurassic Park kapta a legtöbb jelölést. A klasszikusok között megtaláljuk Orson Welles A sanghaji asszony, Alfred Hitchcock A Manderley-ház asszonya vagy éppen George Cukor My Fair Lady című filmjét.

My Fair Lady (r.: George Cukor,1964)

Vajon melyik a világ legkülönösebb hanghordozója? Jó eséllyel azok a hanglemezek, melyek a hidegháború éveiben nagyipari mennyiségben készültek a szovjet kórházakból kikerülő, használt röntgenfelvételekre.

A Szovjetunióban az 1950-es évektől tiltott volt a nyugati könnyűzene, az élelmes lakosság mégis megtalálta a módját, hogy megismerhesse a legnépszerűbb előadókat. Mivel a bakelitek terjesztése drága és kockázatos volt, kerestek egy hasonló anyagot, amire a becsempészett eredeti alapján másolatokat lehetett készíteni. A röntgenfelvételekhez használt lemezek könnyen alakíthatónak és elég tartósnak bizonyultak, és az élvezeti értékükön alig rontott, hogy a csillogó fekete barázdák helyett az egykori páciensek testrészeinek képei díszítették őket. Az alapanyagot kórházak szemétgyűjtőiben találták, de ha éppen többre volt szükség, mindig akadt valaki, aki vodkáért vagy más alapon szerzett utánpótlást. Ezekbe a röntgenfelvételekbe aztán aprólékos munkával, egyenként karcolták bele a zenét, ami legfeljebb néhány perc lehetett és hangzásban ugyan meg sem közelítette az eredetit, de a semminél mégis jobb volt. 

Mivel a termékre egyre nagyobb kereslet mutatkozott, Leningrádban Arany Kutya néven külön kis társaság specializálódott a gyártásra. A tevékenység természetesen elég kockázatosnak számított, mert nem csak a másolandó hanglemezek  és a röntgenfelvételek megszerzése volt problémás, de terjeszteni is a fekete piacon kellett. Akit egy-egy koponyás vagy bordás lemezzel elkaptak, azt több évnyi börtönre ítélhették, ami persze nem feltétlenül akadályozta meg az illetőt abban, hogy büntetését letöltve ismét beszálljon az üzletbe. Az illegális zenegyár története az 1960-as évek közepén ért véget, amikor a szalagos hanghordozók megjelenése visszavonhatatlanul új korszakot nyitott. A bizarr, emberi röntgenképeket ábrázoló lemezek olykor ma is feltűnnek a bolhapiacokon, de kapcsolódik hozzájuk egy kutatás is, melynek honlapja az X-Ray Audio  sok további érdekességet tartalmaz. A röntgen-hanglemezek archívuma egyszerre hang- és képgyűjtemény, és ebben a kombinációban feltétlenül az egyik legsajátosabb.

Az idei IDFA (2018. november 14-25.) dokumentumfilmjei között sok olyan szerepelt, amely részben vagy egészben archív anyagokra támaszkodott. Ezek alkotói a legkülönbözőbb forrásokkal dolgoztak, film-, televízió- és hangarchívumokban, állami és privát gyűjteményekben találtak inspirációt. A fesztivál ráadásul ebben az évben működött együtt először az amszterdami EYE filmintézettel, amely nemcsak vetítési helyszín volt, de a dokumentumfilmek archívumi jelenéről és jövőjéről szóló panelben is képviseltette magát.

A legjobb archív anyagokat használó filmek szubjektív listája:

1. Camorra

R.: Francesco Patierno, 2018

Kizárólag archív felvételekből összeállított lírai dokumentumfilm a nápolyi maffia történetéről az 1960-as évektől az 1990-es évek elejéig. Francesco Patierno rendező a RAI televízió gyűjteményéből válogatott, ahol hihetetlen sokszínűségben és mélységben sikerült feltárnia a témát. A Camorra nem csak a szervezett bűnözés módszer- és lélektanát vizsgálja, de ezzel párhuzamosan izgalmas panorámát ad a televíziós műfajok, különösen a tényfeltáró riportok fejlődéséről és esztétikájáról. A film a televízió szépségének valódi esszenciája. 

IDFA 2018 | Trailer | Camorra from idfa on Vimeo.